ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT

ADATKEZELÉS

A szolgáltatás használatának megkezdésével a felhasználók elfogadják a jelen Nyilatkozat feltételeit, amely folyamatosan elérhető a webáruház oldalán.
A vásárlók személyes adatainak felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik.
Kiemelten fontosnak tartjuk a felhasználók információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, ezért minden résztvevőnek joga van elérni, helyesbíteni vagy törölni bármely, akár az összes általa megadott információt.
A vásárlók által megadott adatokat a Bringangyal Kft. kizárólag a megrendelés teljesítése, a rendelési feltételek későbbi bizonyítása céljából tárolja.
Alapvető célunk a látogatók személyes adatainak védelme, ezért adatait harmadik fél részére nem adjuk át, kivéve, ha az a megrendelés teljesítése érdekében alvállalkozónkként működik közre, pl. futárszolgálat, aki a Bringangyal Kft-től kapott adatokat semmilyen formában nem jogosult felhasználni, tárolni, illetve harmadik fél részére továbbadni.
Adatai kezelésekor a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII törvénynek megfelelően járunk el.
A számvitelről szóló hatályos jogszabályok értelmében a vásárló által megadott számlázási címet, és a számlák adatait a rendeletben meghatározott ideig, öt évig tároljuk.
A bringangyal.hu a vásárlók email címét harmadik fél számára nem teszi hozzáférhetővé.
A látogatók személyes adatait bizalmasan kezeljük és megteszünk minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
A webáruházban gyűjtött személyes adatokat más forrásból származó adatokkal nem kapcsoljuk össze.
A webáruház látogatói a szolgáltatást önkéntesen használják.

A HONLAPLÁTOGATÓK TECHNIKAI JELLEGŰ ADATAINAK RÖGZÍTÉSE

A honlap látogatása során az áruházi rendszer rögzíti a felhasználók IP címét, melyből bizonyos esetekben következtetni lehet az érintett személyre, ezen felül rögzíti az operációs rendszer, a böngésző típusát és a látogatott oldal címét.
Az adatmentésnek elsősorban technikai jellegű célja van, a rendszer folyamatos működéséhez elengedhetetlen.
A Felhasználók tudomásul veszik, hogy a webáruházban a rendelés csak regisztráció után adható le. Amennyiben törvényi felhatalmazás alapján az üzemeltető köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, és annak minden feltétele adott, úgy a kérésnek eleget tesz.

REGISZTRÁCIÓ

Amennyiben a felhasználó vásárolni szeretne a webáruházban, úgy az első vásárlás alkalmával meg kell adni a vásárláshoz szükséges adatokat:

  • név

  • számlázási és szállítási cím

  • telefonszám

  • e-mail cím

  • későbbi belépéshez szükséges jelszó

A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer.
A vásárló köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni.
Amennyiben az azonosítás során a vásárló egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a vásárló adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért felelősséget nem vállunk.
A felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra.
A regisztrált adatokat kérelemre törljük a rendszerből.
A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki más szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból.

VÉLEMÉNY ÍRÁSA

Az egyes termékekkel kapcsolatos vélemények írásához nem mindig szükséges a regisztráció, ez esetben a vásárlónak csak a nevét és az e-mail címét kell megadnia.
A név, az e-mail cím és a termékekkel kapcsolatos vélemény nyilvánosságra kerül, így csak abban az esetben írjon véleményt, amennyiben ezt elfogadja.

AZ INFORMÁCIÓK TULAJDONJOGA

Kijelentjük, hogy a Bringangyal Kft. birtokolja az oldalainkon látható információkat.
A www.bringangyal.hu oldalainak tartalmát és a kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
Tilos továbbá a tőlünk származó információk, cikkek árusítása, bármilyen formában történő megváltoztatása és ismételt megjelentetése.
A megjelent anyaggal kapcsolatos minden további jogunkat fenntartjuk, és szükség esetén akár bírósági úton is érvényesítjük.
Aki a webáruházunkba regisztrálja magát, az adatvédelmi nyilatkozatunkat elfogadottnak tekinti, azzal egyetért.